Mareta Nelle West A Hold a lábunk előtt Hányszor hangzott el a “Lehozom Neked a Holdat is” kifejezés? Mareta West nem éppen egy földi műholdat ajándékozott nekünk, de tanulmányozta, és kiválasztotta azt a helyet, ahová 1969-ben az első űrhajós tette le a lábát a Holdon. Kétségtelen, hogy munkája kis lépés volt a geológusok számára, de nagy ugrás az emberiség számára. Története 57 évvel korábban kezdődött, 1915-ben született az amerikai pionírok egy családjában Oklahoma államban (USA). Néhány évtizeddel korábban nagyszülei vándoroltak nyugatra, hogy letelepedjenek az elűzött indiánok területén. Mareta Tulsa és Oklahoma City városában nőtt fel, és 22 évesen geológiából szerzett BA diplomát az Oklahomai Egyetemen, ahol a Kappa Kappa Gamma diákszövetség tagja volt. Úttörő volt, nemcsak a családi története miatt, hanem személyes elkötelezettsége miatt is. Pályafutása elején, az 1940-es években Mareta több mint egy évtizeden át olajgeológusként dolgozott a virágzó olaj- és gáziparban. Ő volt Oklahoma első tanácsadó geológusa, mielőtt 1964-ben ő lett az első geológus, akit az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata (USGS) alkalmazott Arizonában. Két évvel korábban, az egykori Szovjetunióval vívott hidegháború kellős közepén John F. Kennedy elnök beszéde nyomán elindult az amerikai űrprogram a Hold felé, amelynek felszíne és geológiája még mindig teljesen ismeretlen volt. Az USA űrprogramja amely kihívást jelentett az addig űrbeli fölényben lévő Szovjetuniónak, Mareta Westet az első asztrogeológussá tette. Ő volt az egyetlen nő a NASA kísérleti geológiai csapatában, amely az első emberi holdraszállást készítette elő: az Apollo-11 küldetést. Részt vett az űrhajósok kiképzéséhez használt térképek kidolgozásában, és ő volt a felelős a legmegfelelőbb leszállóhely feltérképezéséért és megjelöléséért (a Nyugalom Tengerétől délre) a törékeny Eagle leszállóegység számára, amelyben Armstrong és Aldrin utazott 1969 júliusában. Mareta teljes életét az űrkutatásnak szentelte, úgy tartotta az űrkutatással “megfejthetjük a bolygónk még ismeretlen dolgainak nagy részét”. Az Apollo-11 visszatérése után az űrhajósok által gyűjtött információk, kőzetminták és fényképek tanulmányozásának szentelte magát; nyugdíjazásáig részt vett a Holdra és a Marsra irányuló későbbi küldetések leszállóhelyeinek értékelésében és kiválasztásában. 1998-ban halt meg, majdnem 30 évvel a nagy tudományos és technológiai kihívás után. Halála után hamvai az űrbe kerültek, arra a helyre, amelyről oly sokat álmodott. “A geológia tanulmányozása kiváló perspektívát ad, és segít megérteni, hogy az életünk csak egy pillanat bolygónk történetében.” 27
RkJQdWJsaXNoZXIy MTcxMDUyNQ==