GEAS Nők, akik a Földet kutatják

Nők, akik a Földet kutatják Rosa María Mateos & Ana Ruiz Constán Illusztráció Nívola Uyá GEAS

GEAS Women who study the Earth © Szöveg: Rosa María Mateos & Ana Ruiz Constán ©Illusztráció: Nívola Uyá Eredeti cím spanyolul: GEAS Mujeres que estudian la Tierra Magyar fordítás: Leskó Máté, Leskóné Majoros Lívia, Krivánné Horváth Ágnes, Hartai Éva 2022

Nők, akik a Földet kutatják GEAS Rosa María Mateos & Ana Ruiz Constán Illusztráció Nívola Uyá

Köszönetnyilvánítás A Spanyol Földtani Társulat (SGE) “Nők és a geológia bizottsága”, az Ibero-Amerikai Földtani és Bányászati Szolgálatok Szövetsége (ASGMI) és a Geológusok Európai Szövetsége (EFG) együttműködése lehetővé tette, hogy e kiadvány első változata spanyol és angol nyelven napvilágot lásson. Köszönet az EIT Raw Materials-nak, amely az ENGIE (Encouraging Girls to Study Geosciences and Engineering) európai projektet finanszírozza; valamint a GeoLatinas vezetőinek, Lynsey MacLearynek, Sofía Barragán Montillának, Isabella Michelle Sulvaránnak, Daniela Navarro Péreznek és Mónica Alejandra Gómez Correának a GEAS angolra fordításában nyújtott támogatásukért. Bízunk benne, hogy ezen együttműködés révén a geológia e tizenkét úttörő hölgyének élete világszerte ismertté válik. Comisión Mujeres y Geología Sociedad Geológica de España

Vannak történetek, amelyekről nem írnak hivatalos történelemkönyvekben, és amelyek csak akkor válnak nyilvánvalóvá, ha figyelmesen hallgatunk és figyelünk a nők szavaira. Rosa Montero

Előszó A geológia, azaz a földtan a Föld felfedezésével, megismerésével foglalkozó tudományág, amely mélyre ás, hogy felfedje a változásokat és megrázkódtatásokat, melyeket bolygónk tapasztalt meg az idők során. Mióta létezik az ember, mindig is elvarázsolták a rejtélyek, melyeket ez az lapult gömb – ez a kék pötty az űrben – rejt. És habár a kíváncsiság és a tehetség felülemelkedik a nemi korlátokon, a történelem hezitálás nélkül elfeledte figyelemre méltó nők eredményeit, akiknek nem csak az ismeretlennel, hanem koruk sztereotípiáival és szociális hagyományaival is meg kellett küzdeniük. A GEAS: Nők, akik a Földet kutatják ( angolul: ’Women who study the Earth’, spanyolul: ’Mujeres que estudian la Tierra’) 12 geológusnőt mutat be, akiknek történetén keresztül egy időutazáson vehetünk részt. Különböző történelmi időkben éltek, különböző nemzetekhez tartoztak, de egy valami közös volt bennük: kitörölhetetlen nyomot hagytak maguk után tudásunk rétegsorában. Ez a 12 nő koruk társadalmát hívta ki maga ellen, hogy a tudomány nehéz és kitartást megkövetelő ösvényén haladjon előre. A balszerencsés Mary Anning-gel kezdjük utazásunkat a 19. század hajnalán; tanúi lehetünk a 20. század során történt forradalmi változásoknak; és a 21. században, az űrben lebegve fejezzük be utunkat kéz a kézben Kathryn Dwyer-rel. Érthetetlen, hogyan válhattunk geológusokká az ő hatásuk nélkül; úgy nőttünk fel, hogy nem ismertük a nevüket és ezen női példaképek nélkül építettük fel tudományos karrierünket. Az idő eljött, hogy végre fényre hozzuk őket, hogy leporoljuk a történelemkönyveket, hogy megírjuk a hiányzó sorokat, sikereiket, tetteiket és felfedezéseiket részletezve. .

A GEAS által összegyűjtött személyek és kutatási területeik sokszínűek, és nem csak a tudományos érdemek és teljesítmény visszhangjai. Néhányuk, például la Chata Campa, Carmina Virgili és Kathryn Dwyer nagyszerű szociális képességekkel rendelkeztek, és fontos nyomot hagytak koruk politikáján. Mások, mint például Florence Bascom vagy Mary Leakey alapvető szerepet játszottak abban, hogy közvetítsék a tudást a jövő generációinak, főként a nőknek. Nívola Uyà sikeresen illusztrálja ezeknek a kalapácsot és kompaszt hordozó hölgyeknek a lelkületét és sokféleségét. Az úttörőket autentikusan, munkájuk közben figyelhetjük meg, árnyalatok és részletek sokaságával földi, tengeri és csillagokbéli ecsetvonásokba rejtve. A veterán tudósnők – akik találkoznak a GEAS-al – bizonyára felismerik majd magukat néhány helyen e lapokat olvasva. Mindegyikük – ismert és ismeretlen egyaránt – lehetővé tette és továbbra is lehetővé teszi a női jogok megállíthatatlan fejlődését, elismerését a tudományban. A fiatal olvasóknak, akik egy napon átadják a tudásukat másoknak, az ausztrál geológusnő Dorothy Hill bölcs tanácsát ajánljuk: ’Ne várj a világra, hogy felajánlja neked azt, amiről azt gondolod, hogy jogod van hozzá.’ A spanyolul nem beszélő olvasóinknak a GEAS szó furcsának vagy értelmetlennek tűnhet. Mi ezt egy szimbólumként használjuk minden olyan nőre, aki arra szánta el magát, hogy a Földet tanulmányozza. A görög γαια – latinul Gaia – szóból ered és fokozatosan fejlődött a spanyol Gea szóvá. Ő az ősi istennő, aki a Földet személyesítette meg a görög mitológiában. A spanyol nyelvben pedig úgy hívjuk azokat a szakembereket, akik a földtannak szentelték életüket, hogy geólogos (férfi) és geólogas (nő). A fentiek miatt így jutottunk a GEólogAS rövidítésével a GEAS szócskához. Rosa María Mateos & Ana Ruiz Constán

Rosa María Mateos Florence Bascom, Marguerite Thomas Williams, Dorothy Hill, Mary Leakey, María Fernanda Campa Uranga és Kathryn Dwyer Sullivan életrajza. . Ana Ruiz Constán Mary Anning, Inge Lehmann, Mareta Nelle West, Marie Tharp, Carmina Virgili és Katia Kraft életrajza. Magyar fordítás: Leskó Máté, Leskóné Majoros Lívia, Krivánné Horváth Ágnes, Hartai Éva

Mary Anning Egy kőbe vésett rendkívüli élet A 19. század elején, amikor az ősmaradványok gyűjtése csak hobbi volt, és a paleontológia, mint tudományág még nem is létezett, egy egyedülálló, alsó osztálybeli, képzetlen nő olyan megállapításokat tett, amelyek a tudományos elit vitáinak középpontjába helyezték őt. Azokban az időkben a geológia alapjait a nemrég alapított Londoni Geológiai Társaság (1807) fektette le, egy válogatott társaság, amely soha nem fogadta tagjává a „ paleontológia anyját” és semelyik más nőt sem egészen 1919-ig. Mary Anning 1799-ben született egy angliai tengerparti városban Lyme Regisben, amely 200 millió évvel ezelőtt az Egyenlítő közelében helyezkedett el, és trópusi tenger borította. A sziklák kőzetei, ahol Mary élt, gazdagok Jura kori ősmaradványokban, melyeket Mary édesapja a családi bevételek kiegészítéseként gyűjtött. Apja hirtelen halála után, amikor Mary 11 éves volt, a családnak el kellett adnia az érdekességeket (mint például az ammoniteszeket és belemniteszeket), hogy túléljék. A tíz testvér közül csupán Mary és fiútestvére Joseph élte túl a gyerekkort. A szerencse rájuk mosolygott, amikor Joseph egy krokodilnak tűnő koponyát talált. Egy év folyamatos keresés után Marynek sikerült feltárnia egy furcsa, több mint 5 méter hosszú lény maradványait: az első ichtioszauruszét. A tengeri hüllő felkeltette a londoni tudományos körök figyelmét, és az Anning család hírneve elterjedt. Jövedelmük azonban csekély volt, foglalkozásuk pedig veszélyes. Leomlott sziklafalak tövében kellett sétálniuk, és végül Joseph otthagyta a szakmát. 1820ban Mary egy új tengeri hüllő csontvázát találta meg, egy plezioszauruszét. A maradvány nyaka rendkívül hosszú volt, amely felvetette Georges Cuvier anatómus gyanúját, hogy hamisításról van szó. Miután a vita eldőlt, és Cuvier helyesbített, Mary üzletét elkezdték nemzetközi geológusok és gyűjtők látogatni. Mary saját magát képezte az ősmaradványok terén: lemásolt tudományos cikkeket, illusztrációkat rajzolt, boncolt halakat és tintahalakat. Kortársai azonban csak isteni kegyelemnek minősítették munkásságát, ugyanis egyéves korában csodával határos módon túlélt egy villámcsapást. Mary tudatában volt annak, hogy a „ tudomány úriemberei” kihasználták őt, hogy tekintélyt szerezzenek maguknak, és ez így is maradt egészen 1828-ig, amikor Németországon kívül megtalálta az első pteroszaurusz csontvázat, és William Buckland geológus neki tulajdonította a leletet. Anning fiatalon, rákban halt meg, mindössze 47 éves korában. Leletei bebizonyították, hogy a Földet korábban nagyon különböző fajok lakták, megkérdőjelezve a kreacionista elméleteket, és megalapozva az evolúció elméletét, amelyet Darwin 50 évvel később fogalmazott meg. Habár a hivatalos intézményektől távol dolgozott, a nevét mégis feljegyezte néhány ilyen intézmény. Egy lyme regisi templom például festett ólomüveg ablakot készíttetett a tiszteletére, „ emléket állítva a geológia tudományának népszerűsítésére való képességéről”, valamint a Londoni Geológiai Társaság dicshimnuszt írt számára, amely az első volt, amely egy nőnek szólt, és az egyetlen, amely egy nem Társasági tagnak készült Az alázatos Mary Anningnek sikerült bevonulnia a történelembe. „A világ olyan barátságtalanul használt ki, hogy attól tartok, mindenkivel szemben gyanakvóvá tett.” 15

Florence Bascom A geológus, aki utat mutatott Törékeny külseje ellenére Florence Bascom egy modern és egyedülálló nő volt. Teljesen felforgatta az amerikai tudományos társaságok addigi szokásrendjét, és utat tört az utána következő geológus hölgyeknek. Florence 1862. július 14-én született Williamstownban (Massachusetts) egy szüfrazsiszta és egy szakmai vezető lányaként. Gyermekként Florence figyelemre méltó képességet mutatott a tanulásban és megfigyelésben, valamint természetes kíváncsiságot a természet iránt. 25 évesen már diplomát szerzett irodalomból (BA) és tudományokból (BSc), továbbá MSc fokozatot geológiából a Wisconsini Egyetemen. Mindezeket a sikereket számos nehézség ellenére sikerült elérnie, mint például nem mehetett könyvtárba vagy nem látogathatott bizonyos, csak férfiaknak szóló órákat. Florence Bascom annyira elhivatott volt a földtudományok iránt, hogy még tovább akart menni. 1893-ban PhD fokozatot szerzett geológiából a Johns Hopkins Egyetemen, ahol az oktatása egy paraván mögött zajlott, hogy ne vonja el osztálytársai figyelmét. Értekezése jelentős volt, és számos korábbi vizsgálat eredményeit megdöntötte. Florence nemcsak új technikákat fejlesztett ki a kőzetek tanulmányozására (petrográfia), hanem egy maroknyi kőzetet és ásványt is átminősített, amelyeket korábban rosszul határoztak meg. Florence disszertációja annyira briliáns lett, hogy az Amerikai Geológiai Társaság tagjává választották, csupán a második nőként, aki megkapta ezt a státuszt. Azonban más akadályok is maradtak, amelyeket le kellett gyűrnie. Figyelemre méltó előre lépései a krisztallográfia, ásványtan és kőzettan területén felhívták az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatának (USGS) a figyelmét, amely története során először vett fel nőt. Miss Bascom „ feltekerte a szoknyáját”, hogy élenjáró kutatócsoportokat vezetve tanulmányozza az Appalache-hegység feltárásait, Észak-Amerika Atlanti-óceánnal határos partjait és Yellowstone hidrotermás telepeit. Tudományos munkássága olyan volt, hogy az American Men of Science című kiadvány 1906-ban négycsillagos geológusnak tekintette. Azonban Florence legfontosabb meghatározó vonása a „keresztanyaság” volt: eltökéltsége, hogy jövőbeli női geológusokat képezzen, és kiterjessze az amerikai területet azáltal, hogy elülteti az első magvakat egy ragyogó nőnemzedéknek. A 20. század hajnalán Florence Bascom indította el ezt a lépésről lépésre épülő láncot, ötvözve az úttörők tapasztalatait a kezdők álmaival. Neve fennmarad az utókor számára a Vénusz egy gyönyörű kráterében, egy jelenleg a Naprendszer körül keringő aszteroidában és egy wisconsini jeges tó hideg vizében. „Az igazság keresésének varázsa nem az elérésben rejlik, hanem a keresésben.” 16

Inge Lehmann A nő, aki megfejtette a Föld szívének titkát A modern szeizmográf 1880-as feltalálása után a korábbi elméletek, melyek a Föld belsejére vonatkoztak kártyavárként dőltek össze. Ugyanebben az évtizedben, amikor még ellenséges hangulat uralkodott a tudományokban a nőkkel szemben megszületett egy tudósnő, aki később az egyik legnagyobb nyitott kérdést válaszolta meg: a Föld magjának a felépítését. 1888-ban egy előkelő család tagjaként látta meg a napvilágot Inge Lehmann. A kislány egy egyenlőségre törekvő környezetben, haladó gondolkodású vegyes (fiú-lány) iskolában tanult. Ez a környezet, az akkori időkhöz képest furcsa módon, arra biztatta a lányt, hogy a benne rejlő tehetségét fejlessze és tanuljon, de nem tudta megakadályozni, hogy az elkövetkező években szembesüljön a valósággal. Matematikát tanult a koppenhágai és a cambridge-i egyetemen. A diploma megszerzése után egy biztosító társaságnál kezdett el dolgozni, mígnem 1925-ben megbízták az első szeizmológiai obszervatóriumok felállítására Dániában és Grönlandon. Ily módon a szeizmológiára szakosodott egy olyan országban, amely gyakorlatilag szeizmikus aktivitásoktól mentes volt, de – mint később megtudta – ideális helyen van a Föld geológiailag aktív és távoli területeinek, például a Csendes-óceán déli részén bekövetkezett földrengések rögzítésére. 1927-ben németországi, franciaországi, hollandiai és belgiumi kutatóközpontokban töltött időt, így kapcsolatba került az akkori legnagyobb szakértőkkel, például Beno Gutenberggel. Külföldi tartózkodásai után Ingét a Dán Királyi Geodéziai Intézet szeizmológiai osztályának első vezetőjévé nevezték ki. Feladata volt a berendezések karbantartása és javítása, a szeizmogramok értelmezése és az adatok közzététele. Gyakorlatilag egyedül dolgozott, amely páratlan tudást adott a Földön áthaladó szeizmikus hullámok mintázatairól. Bár nem az ő feladata volt a tudományos munka, de Inge érdeklődését felkeltette az a tény, hogy a P-hullámok nem úgy viselkedtek, ahogy a korábbi ismeretek szerint viselkedniük kellett volna a Föld belsejében. Gyanítani kezdte, hogy valami más bujkálhat a Föld folyékony magjában, miközben megfigyelte a magon áthaladó hullámok különböző elhajlási és sebességváltozási mintáit. 1929-ben egy nagy földrengés Új-Zélandon megadta neki a probléma kulcsát. Évekig tartó gondos elemzés után 1936-ban publikált egy tanulmányt, amelynek rövid címe (P’) volt, ami nem utalt áttörő tudományos forradalomra. Ebben Inge egy új szeizmikus határfelületet írt le a Föld szerkezetében, amely elválasztja a jól ismert folyékony külső magot egy ismeretlen szilárd belső magtól. E nagyszerű eredmény után Inge folytatta kutatásait, és a világ egyik vezető szakértőjévé vált a Föld köpenyével kapcsolatban. A nemzetközileg elismert kutató 1953-ban vonult nyugdíjba az obszervatórium vezető pozíciójából, és beutazta a világot, hogy segítsen, ahol szükség volt rá. Ő volt az első nő, aki megkapta a William Bowie-érmet, a geofizika legmagasabb kitüntetését: „az ismeretlen művészet mestere, akit számítógép soha nem helyettesíthet”; ez a szinte ezoterikus megfogalmazás azt a gondos elemzést és kezdetleges eszközöket tükrözte, amelyekkel Inge megválaszolta a digitális kor előtti nagy tudományos kérdéseket. 1993-ban, 104 évesen halt meg a szeizmikus aktivitásoktól mentes Dániában. „Soha nem vettem észre különbséget a fiúk és a lányok intellektusa között, és némi csalódást okozott, amikor rájöttem, hogy nem ez az általános hozzáállás.” 19

Marguerite Thomas Williams Akinek volt egy álma Az Anacostia folyó partja volt az a hely, ahol Észak-Amerika számos bennszülött törzse telepedett le. A folyó lassan halad keresztül Washington városán, majd végül beleömlik a Potomac folyóba, és lerakja a nagy mennyiségű hordalékát. Az Anacostia vízgyűjtő medencéjének áramlás dinamikája egy nagyszerű nő, Marguerite Thomas Williams doktori disszertációjának tárgya volt, az első afroamerikai személyé, aki geológiából doktorált. 1942-ben történt, a második világháború közepén, amikor még nem ismerték el az afroamerikai lakosság jogait. Ki gondolta volna, hogy 13 évvel később egy másik fekete nő, Rosa Parks nem volt hajlandó átadni az ülését a buszon egy fehér férfinak, és ezzel fellobbantotta a nagy afroamerikai polgárjogi mozgalom tüzét. Marguerite Thomas Williams 1895 karácsony estéjén született Washington D.C-ben. Henry és Clara Thomas lánya volt a legfiatalabb a hat testvérből álló nagy családban. Beiratkozott a Normal School for Colored Girls-be (Iskola a színesbőrű lányoknak), hogy oktatónak képezze magát, és 1916-ban végezete el a képzést. Kiváló eredményével ösztöndíjat szerzett magának a Howard Egyetemre. De érdeklődése túlmutatott az osztályterme ablakain; gondolatai folyókon, hegyeken, tavakon és erdőkön járt, mert a fiatal Marguerite igazi szenvedélye a természet volt. Egy általános iskolai tanárként dolgozott teljes munkaidőben, miközben a Howard Egyetemen kezdett el tanulni, hogy megszerezze alapszakos diplomáját geológiából, amit 1923-ban kapott meg. Az afroamerikai professzor és biológus Ernest Everett kulcsszerepet játszott karrierjében. Elhatározta, hogy két fekete nőt mentorálni és vezetni fog tudományos karrierjük során: Roger Arlinert (az első afroamerikai nő, aki zoológiából doktorált) és Marguerite Thomast. Dr. Everett felismerte Marguerite tudományhoz való érzékét, kritikai gondolkodási képességeit, tudományos gondolkodását és kvalitását. E tulajdonságok miatt Marguerite állandó állást kapott a Miner Teachers College-ban, ahol a fekete tanárok nagy részét képezték. Évekkel később az iskola a University of District of Columbia (“ Kolumbiai Kerület Egyeteme”) részévé vált, ahol Marguerite egy évtizeden át a Geológiai Tanszék vezetője volt, és olyan fiatal diákokat tanított, akiket a bőrük színe miatt elkülönültek. Az Anacostia folyóról szóló disszertációjában Marguerite arra a következtetésre jutott, hogy az olyan emberi tevékenységek, mint az erdőirtás, az urbanizáció és a mezőgazdaság jelentősen hozzájárultak a folyó változásához, és tükröződtek az Anacostia vízelvezető rendszerében megfigyelt tragikus áradásokban. Nemcsak az emberi tevékenység, mint felszínformáló erő fontosságának látnoka volt, hanem a geológiai folyamatok megértésének új módját is felébresztette. Hatvan évvel az értekezés után, jócskán a 21. században, a tudományos közösség végül arra az álláspontra jutott, hogy egy új geológiai korszakot javasoljon bevezetni: az antropocént, az emberek korát. Míg a nagyszerű hegymászók elérték a világ legmagasabb csúcsait, beleértve a Mount Everestet is, erőfeszítéssel és kitartással egy fekete nő még nehezebben elérhető csúcsot ért el, hogy szétzilálja az előítéleteket, az egyenlőtlenséget és a rasszizmust. „Feketeként és nőként nagy merészség volt a háború utáni időkben geológusnak lenni.” 20

Dorothy Hill A koralltengerek amazonja Kevés olyan geológus van a tudomány történetében, aki annyi kitüntetést és elismerést kapott, mint az ausztrál Dorothy Hill, aki világszerte elismert paleontológiai szaktekintély volt. A trópusi és szubtrópusi tengerekben nagy kolóniákban élő, apró gerinctelen állatok, a korallok fosszilis maradványit kutatta. A korallok ma élő kolóniái a Föld egyik legveszélyeztetettebb ökoszisztémáját képviselik. Dorothy Hill 1907. szeptember 10-én született Brisbane-ben, a Korall-tenger tiszta vizében fürdő kozmopolita városban. Szerény, a tudományokhoz nem igazán kötődő családban nőtt fel, hét gyermek közül harmadikként. A családi visszaemlékezések szerint az éles elméjű Dorothy már korán kitűnt tanulmányaiban. Iskolai éveit ösztöndíjak és eredmények sora jellemezte, amelyek révén 17 évesen bejuthatott a Queenslandi Egyetem természettudományi karára. Ott a kémia iránti eredeti elhivatottsága, H.C. Richards, a diákok által nagyra becsült lelkes geológus professzor hatásának köszönhetően fordulatot vett. Dorothy végül 1928-ban földtanból diplomázott. És mindezt ezt stílusosan tette: aranyfokozatot kapott kivételes érdemeiért A fiatal Hill nemcsak a tanulmányaiban, hanem a sportban is jeleskedett. Atletizált, úszott, evezett, és kitüntette magát az egyetem női jégkorongcsapatában is. De a legjellemzőbb kép Dorothy Hillről az a lovasasszony, hiszen terepmunkájának nagy részét lóháton végezte. Legkorábbi kutatásai során Nyugat-Ausztrália fosszilis tengeri üledékein lovagolt végig, karbon korallfelszínt keresve. Dorothy Hill 1931-ben a Cambridge-i Egyetemtől PhD-ösztöndíjat kapott. A fiatal ausztrál hölgy így lehetőséget kapott, hogy találkozzon az akkori nagy brit paleontológusokkal. Szilárd alapokat szerzett kutatási területén a tengeri gerinctelenek paleontológiájában, és a tudományos munkában ott elsajátított precíz szemléletét élete végéig alkalmazta. Ugyanakkor Dorothy kalandvágyó hajlamai a zöld angol vidéken is előbukkantak: könnyűrepülőgép-vezetői engedélyt szerzett, és lelkes sofőrként autóversenyeken vett részt. Egészen 1937-ig Angliában maradt, amikor is elfogadta szeretett professzora, Dr. Richards sürgetését, hogy térjen vissza szülőegyetemére. Ausztráliába visszatérve páratlan tudományos karriert futott be, nemcsak a Queenslandi Egyetem kutatójaként, hanem olajipari tanácsadóként is, alkalmazva magasszintű rétegtani ismereteit. Eredményes karrierje csak a második világháború alatt szakadt meg, amikor Dorothy csatlakozott az ausztrál haditengerészeti szolgálathoz, hogy egy üzenetfejtő és kódoló csoportot vezessen. Ismét a rettenthetetlen Hill. A geológia nagyszerű amazonja tudományos munkák és publikációk hatalmas tárházát hagyta hátra, valamint számos elsőséget: ő volt az első női professzor egy ausztrál egyetemen (1959) és az Ausztrál Tudományos Akadémia első női elnöke (1970). Brisbane-ben halt meg 1997. április 23-án. „Nem várhatjuk el a világtól, hogy megadja azt, amiről úgy gondoljuk, hogy jár nekünk.” 23

Mary Leakey ‘A Nap mérete az emberi lábéhoz hasonló’ (Hérakleitosz) 1871-ben Charles Darwin a következő állítást tette: Nagyon valószínű, hogy első szüleink az afrikai kontinensen éltek. Ma már tudjuk, hogy a kelet-afrikai vadonban fekvő Afar régió alföldjei képezték az emberiség bölcsőjét. Még mindig vannak génjeinkben a Rift-völgy vulkánjaiból származó kénatomok és a kék Nílusból származó vízmolekulák. Ennek az afrikai múltnak az első jeleit egy Mary Leakey nevű paleoantropológus tárta fel, egy évszázaddal az On the Origin of Species (A fajok eredete) megjelenése után. Mary Leakey 1913. február 6-án született Londonban, nomád és kozmopolita családban. Édesapja ismert akvarellfestő volt, aki folyamatosan járta a világot tájat keresve. Mary maga tizenegy éves volt, amikor meglátogatta a híres Cro-Magnon barlangot, amely nagy érdeklődést váltott ki a lányban az antropológia és az őstörténet iránt. Miután apja 1926-ban meghalt, Mary visszatért Londonba, hogy belépjen a hagyományos iskolai rendszerbe, amely elkerülhetetlenül súlyos kudarc volt számára. Ennek az tudósnőnek, aki idős korára kilenc ‘Honoris Causa’ doktori címet szerzett, alig volt tudományos képzettsége; csak néhány geológiai és régészeti tanfolyamon vett részt, amelyek lehetővé tették számára, hogy bekerüljön az akkori tudományos expedíciók világába. Érdekes módon, Mary apjától örökölt rajzajándékai ajtót nyitottak számára. Egy másik tudósnő, Dr. Gertrude Caton volt az, aki felkérte Maryt, hogy illusztrálja egyik művét egy észak-egyiptomi kövületes területen. Így történt, hogy a fiatal Mary fantáziáját végül megragadta a fantasztikus afrikai kontinens. Ott találkozott nagy szerelmével, Louis Leakey-vel is, egy Kenyában letelepedett misszionárius fiával, aki már őslénytani munkájával is kitűnt. 1936-ban házasodtak össze, és olyan házaspárt alkottak, amely az emberi evolúcióról szóló tudomány legragyogóbb lapjait írta. 1959. július 17-én reggel az Olduvai Gorge-ban (Tanzánia) Mary ősi emberi maradványokat azonosított az üledékekben. Ez a fiú, aki nagyon értett a szerszámok készítéséhez, 1,75 millió évvel ezelőtt élt. A Homo habilis nagy felhajtás közepette tárult a világ szeme elé, elindítva a nemi szerepek hagyományos elosztását. Míg Mary továbbra is a háttérben maradt, kitartóan, diszkréten és szigorúan dolgozott, Louis a tudományos sztárként bejárta a világot. Leakeyéknek sikerült elérni, hogy a National Geographic Society az afrikai ásatások patrónusa lett. 1972-ben, Louis halála után, Mary irányította a kutatást. Ez a szakasz figyelemre méltó volt a hatalmas jelentőségű tudományos eredmények és a helyi szakértők képzése miatt, valamint egy olyan terepmunka-módszertan alapjainak lerakásának köszönhetően, amelyet a következő generációk is követtek. Mary már idősödött, amikor 1978-ban bekövetkezett pályafutása legnagyobb felfedezése: az első emberi lépések, a kíváncsi majom nyoma, amely leszállt a fákról, hogy egyenesen járjon a Földön. A ‘Laetoli lábnyomokat’ a Ngorongoro (Tanzánia) megkövesedett vulkáni hamujában találták. Az Australopithecus afarensis, távoli ősünk, Mary Leakeyt egyetemes legendává tette „Mary Leakey hamvai Olduva tüzes földjein, őseink altatódalára pihennek.” 24

Mareta Nelle West A Hold a lábunk előtt Hányszor hangzott el a “Lehozom Neked a Holdat is” kifejezés? Mareta West nem éppen egy földi műholdat ajándékozott nekünk, de tanulmányozta, és kiválasztotta azt a helyet, ahová 1969-ben az első űrhajós tette le a lábát a Holdon. Kétségtelen, hogy munkája kis lépés volt a geológusok számára, de nagy ugrás az emberiség számára. Története 57 évvel korábban kezdődött, 1915-ben született az amerikai pionírok egy családjában Oklahoma államban (USA). Néhány évtizeddel korábban nagyszülei vándoroltak nyugatra, hogy letelepedjenek az elűzött indiánok területén. Mareta Tulsa és Oklahoma City városában nőtt fel, és 22 évesen geológiából szerzett BA diplomát az Oklahomai Egyetemen, ahol a Kappa Kappa Gamma diákszövetség tagja volt. Úttörő volt, nemcsak a családi története miatt, hanem személyes elkötelezettsége miatt is. Pályafutása elején, az 1940-es években Mareta több mint egy évtizeden át olajgeológusként dolgozott a virágzó olaj- és gáziparban. Ő volt Oklahoma első tanácsadó geológusa, mielőtt 1964-ben ő lett az első geológus, akit az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata (USGS) alkalmazott Arizonában. Két évvel korábban, az egykori Szovjetunióval vívott hidegháború kellős közepén John F. Kennedy elnök beszéde nyomán elindult az amerikai űrprogram a Hold felé, amelynek felszíne és geológiája még mindig teljesen ismeretlen volt. Az USA űrprogramja amely kihívást jelentett az addig űrbeli fölényben lévő Szovjetuniónak, Mareta Westet az első asztrogeológussá tette. Ő volt az egyetlen nő a NASA kísérleti geológiai csapatában, amely az első emberi holdraszállást készítette elő: az Apollo-11 küldetést. Részt vett az űrhajósok kiképzéséhez használt térképek kidolgozásában, és ő volt a felelős a legmegfelelőbb leszállóhely feltérképezéséért és megjelöléséért (a Nyugalom Tengerétől délre) a törékeny Eagle leszállóegység számára, amelyben Armstrong és Aldrin utazott 1969 júliusában. Mareta teljes életét az űrkutatásnak szentelte, úgy tartotta az űrkutatással “megfejthetjük a bolygónk még ismeretlen dolgainak nagy részét”. Az Apollo-11 visszatérése után az űrhajósok által gyűjtött információk, kőzetminták és fényképek tanulmányozásának szentelte magát; nyugdíjazásáig részt vett a Holdra és a Marsra irányuló későbbi küldetések leszállóhelyeinek értékelésében és kiválasztásában. 1998-ban halt meg, majdnem 30 évvel a nagy tudományos és technológiai kihívás után. Halála után hamvai az űrbe kerültek, arra a helyre, amelyről oly sokat álmodott. “A geológia tanulmányozása kiváló perspektívát ad, és segít megérteni, hogy az életünk csak egy pillanat bolygónk történetében.” 27

Marie Tharp Az óceánok aljzatának megvilágítója A történelemben vannak olyan időszakok, amikor egyes emberek a látszólag vadnak tűnő ötleteikkel minden bevett normát felrúgnak, és a világ újfajta látásmódját és megértését kínálják nekünk. Marie Tharp szembeszállt az előítéletekkel és a lenézéssel, annak érdekében, hogy a bolygónk 70%-át borító óceánok vize alatt rejtve maradt titkokat felszínre hozhassa. Marie 1920-ban született Michiganben (USA), egy olyan családban, amelyet áthatott a tudomány és az irodalom szeretete. Irodalommal akart foglalkozni, de az csak férfiaknak volt szabad akkoriban; ehelyett angolból és zenéből diplomázott. Tisztában volt azzal, hogy nőként mit tartogat számára a jövő: tanár, titkárnő vagy ápolónő válhat belőle. Az első lehetőséget választotta. 1943-ban azonban, amikor az USA a Pearl Harbor elleni támadás után belevetette magát a második világháborúba, új szakmai területeken nyíltak meg az ajtók a nők előtt. Marie beiratkozott a kőolajgeológiai mesterképzésre, és néhány évig az iparágban dolgozott az első kőolajgeológus lányok egyikeként. 1948-ban otthagyta kőolajipari állását, és New Yorkban kapott egy új esélyt. Annak ellenére, hogy geológus és matematikus mesterdiplomával rendelkezett, csak egy fogalmazói állásra pályázhatott a Columbia Egyetemen. A hidegháború éveiben az Egyesült Államok kormánya nagy összegeket fordított az óceánok kutatásának finanszírozására, Marie Bruce Heezen geológus társaságában elsüllyedt katonai repülőgépek felkutatására specializálták magukat. Később 25 évig tartó együttműködésük folyamán az Atlanti-óceán északi részének fenekét kezdték feltérképezni. Bruce a hajó fedélzetén dolgozva gyűjtötte be az adatokat, Marie pedig a szárazföldön értelmezte azokat, mert a nőknek tilos volt a fedélzeten tartózkodniuk. 1953-ban, miközben a Közép-atlanti hátság térképét vázolta fel, felfedezett egy repedést (hasadékot), amelynek számításai szerint hatalmasnak kellett volna lennie. Annak tudatában, hogy ez a felfedezés forradalmi, lehet, többször is ellenőrizte eredményeit. Kollégája, Bruce kezdetben “lányos beszédnek” minősítette megállapításait; egy évig tartó hosszas vita és újabb bizonyítékok bemutatása után elismerte, hogy a “lánynak” igaza van. A felfedezés jelentős volt, mivel elvetette a táguló Föld hipotézisét, és hitelessé tett egy addig elhanyagolt elméletet: a kontinensvándorlást. Az Atlanti-óceán északi részének térképét később kiegészítették a Dél-atlanti-, az Indiai- és az Antarktiszi-óceán térképével, végül pedig az egész óceánfenék térképével (1977-ben). Az óceánok soha többé nem lesznek egységes, monoton kék foltok a világtérképeken. Az ő térképei teljesen megváltoztatták a geológiai gondolkodást, és megalapozták a lemeztektonika elméletét. Habár közreműködését a tudományos eredményekben elhallgatták, és a tudományos közösség egészen az 1990-es évekig nem ismerte el eredményeit, ennek ellenére Marie soha nem adta át magát a csüggedésnek vagy a sértődöttségnek, mert izgalmas kihívás állt előtte: “…egy üres vászon, amelyet rendkívüli lehetőségekkel kell megtöltenie, egy lenyűgöző kirakós játék, amelyet össze kell raknia. Ez egyszer az életben - egyszer a világtörténelemben - adódó lehetőség volt bárki számára, de különösen egy nő számára a 1940-es években.” És ő tudta, hogyan használja ki ezt a lehetőséget a fejlődésre. “A térképek készítésével voltam elfoglalva, hagytam őket érvelni. Igaz a régi közhely: egy kép többet ér ezer szónál.” 28

Carmina Virgili i Rodón Szilárd út a demokráciához A Föld története során öt tömeges kihaláshoz hirtelen,kialakuló, vagy hosszan tartó éghajlati zavarok vezettek. Carmina Virgili szenvedélyesen foglalkozott ezek közül a legnagyobbal, a perm-triász kihalással, amely a fajok 96%-ának eltűnését okozta, mintegy 250 millió évvel ezelőtt. Amit talán nem gondolt volna az akkori kőzeteket tanulmányozva, az az, hogy ő maga lesz a hajtóereje a közelmúlt történelmében bekövetkezett fontos változásoknak. Carmina 1927-ben született egy gazdag barcelonai család gyermekeként. Szülei gondoskodtak egyetemi oktatásáról, amikor ez még egyáltalán nem volt általános. Tanárnak tanult, majd a barcelonai egyetemen természettudományokból szerzett diplomát és doktori címet (1956), ahol oktatóként dolgozott. Gyógyszerész édesanyjával számtalan napot töltöttek együtt vidéken, ahol először növényeket gyűjtöttek, majd geológiai megfigyeléseket végeztek. Egyik gyűjtő alkalommal egy odavalósi ember meglátta a lányt a bozótban, odament hozzá, és megadta egy varrónő címét, akinél munkát vállalhatna ahelyett, hogy nem hölgyhöz illő dolgokat csinál. Talán ez volt az első alkalom, bár nem az utolsó, hogy Carmina szembesült a férfiak előítéleteivel. 1963-ban ő lett az Oviedói Egyetemen az első, Spanyolországban pedig a harmadik női professzor. Szokatlan és egzotikus jelenlétét nem fogadták jól az egyetemi berkek, amelyek még mindig vonakodtak attól, hogy nőket foglalkoztassanak. Ezek a nehézségek sem korlátozták, és még a kedvezőtlen körülmények között is fejlesztette vezetői képességeit. 1968-ban a madridi Complutense Egyetemen folytatta kutatásait és tanított, mígnem kinevezték a Földtudományi Kar dékánjává, elsőként egy spanyol karon. A triász és a perm rétegtanára specializálódott, amely időszakokban nagy változások zajlottak, hasonlóan a politikai időkhöz, amelyeket ő is átélt. A diktatúra utolsó éveiben Carmina tagja volt a titkos szocialista szervezetnek, és bekapcsolódott az egyetemen zajló változásokba. 1982-ben Felipe González első kormányában egyetemi és kutatási államtitkár volt, és ő dolgozta ki az egyetemi reformtörvényt és a tudományos törvényt. Ezek a törvények voltak a katalizátorai annak, hogy az elavult francoista egyetem demokratikusabb, a kutatás iránt elkötelezett és a társadalom felé nyitott egyetemmé váljon. Édesanyja egészségügyi problémái miatt 1985-ben lemondott államtitkári tisztségéről. Néhány évvel később a párizsi Colegio de España-t irányította, ahol fáradhatatlanul dolgozott a kultúra terjesztésén, 1996-ban pedig szenátorként folytatta politikai tevékenységét. Emberi és tudományos értékei révén legyőzte a nemek közötti előítéleteket, és példát alkotott olyan fontos mérföldkövek elérésével, amelyek korábban a nők számára tiltottak voltak. A geológia iránti szenvedélye, valamint a demokráciáért és a szabadságért folytatott küzdelmének díja a számtalan kitüntetés különböző egyetemektől, valamint Franciaország és Spanyolország kormányaitól. 2014-ben hunyt el, és testének a tudomány számára történő felajánlásával a halálán túl is bizonyította a kutatás iránti elkötelezettségét. „Kis elégedettséggel tölt el, hogy hozzájárulhattam az első cipő megteremtéséhez, amelyben egyetemünk elindult az autonómia felé vezető úton.” 31

María Fernanda Campa Uranga, la Chata Geológia és forradalom Vannak országok, ahol a földtan kifejezetten megmutatkozik a felszínen, és Mexikó is ezek közé tartozik. Két nagy óceán és öt tektonikus lemez által közrefogva Mexikó mozgalmas tájai vulkánokkal - például a kolosszális Popocatepetl vulkánnal - tarkítottak, és nagy földrengések jellemzik távoli és közelmúltjának történelmét. Csak ebben a forrongó környezetben bukkanhatott fel egy olyan nő, mint la Chata Campa María Fernanda Campa Uranga 1940. március 22-én született Mexikóvárosban, egy harcos baloldali család kebelében. Apja, Valentín Campa szakszervezeti vezető volt a vasútnál, és élete felét börtönben töltötte. Édesanyja, Consuelo Uranga (la Roja) fáradhatatlanul küzdött a nők jogaiért, ő volt a munkavállalók kitartó védelmezője. Nagyon művelt asszony volt, aki francia és angol nyelvű fordításaiból támogatta a családot, és több újságot is működtetett bujkálva. A könyvek, a harcosság és a női befolyás kovácsolta össze fokozatosan la Chata Campa nyugtalan személyiségét. María Fernanda mindössze 17 évesen belépett a Mexikói Kommunista Pártba, és diákvezetőként aktív harcos tevékenységbe kezdett, amelynek köszönhetően a Sierra Maestrában találkozott magával Che Guevarával. Az 1968-as diáklázadás idején szerencsétlenségére ott volt a tlatelolcói mészárlás helyszínén; ez volt az a népirtás, amely több száz halottat hagyott maga után a Plaza de Las Tres Culturas terén, bemocskolva Mexikó 20. századi történelmét. Ragyogó iskolai tanulmányai után la Chata a Nemzeti Politechnikai Intézetben geológiai mérnöki tanulmányokat folytatott, ő lett az első nő az országban, akinek ez volt a végzettsége. Geológusként forradalmasította a társadalom földtanról alkotott képét is. Részt vett a Mexikói Kőolajipari Intézet megalapításában és a Grupo de Ingenieros Constitución del 17 létrehozásában, amelynek célja az volt, hogy megvédje a lakosság elidegeníthetetlen jogát a földtani kincsek hasznosítására. 1977-ben doktorált a Pemex (Petróleos Mexicanos) vállalatnál, ahol évekig dolgozott a lelőhelyek feltárásán. La Chata ekkor tért át a tanításra, megalapította a Taxcói Egyetemen a Földtudományok Iskoláját, és végül a Mexikóvárosi Autonóm Egyetem professzora lett. Szakmai munkáját mindvégig kitartás és nagylelkűség jellemezte. A 2017-es földrengés idején idős asszonyként vezetett egy kutatócsoportot, hogy feltérképezze a földrengés hatásait Mexikóvárosban 2019 januárjában, 78 éves korában halt meg la Chata Campa. A mexikói képviselőház egyperces néma csenddel adózott emlékének. Harcosként, radikálisként távozott, aki mindvégig ideológiai céllal közelítette meg hivatását. Nagy barátja, Elena Poniatowska írónő egyszer ezt a mondta neki: “forgószelet támasztasz az utadban”. A “geológia és a forradalom” volt a két szenvedélye ennek a kis geológusnak, aki szeretett olvasni és beszélgetni; a trópusokra jellemző nyugalommal sodródni az életben, miközben védve volt a Föld viharaitól. „Csak olvasással, tanulással és kérdések feltevésével hagyhatjuk magunk mögött a tudatlanságot. Ébredésünk viszi előre a kultúrát.” 32

Katia Krafft Élet (és halál) vulkán peremén A vulkánok fenségessége ősidők óta minden kultúrát rabul ejt. Nem véletlenül játszottak a vulkánok főszerepet mítoszok és legendák sokaságában, amelyek ijesztő és halálos szépségüknek próbáltak értelmet adni. Katia Krafft sem volt mentes ettől a vonzalomtól, és azzal, hogy közel merészkedett a vulkánokhoz, páratlan tudományos örökséget adott nekünk. Katia Conrad 1942-ben született a franciaországi Elzászban. Tizenéves korában mindent befalt (elolvasott), ami vulkánokkal kapcsolatos volt, és ami csak az útjába került. Tanár és munkás szüleinek nem volt kötődése a geológiához, mégis elvitték egy szicíliai útra, hogy a láthassa az Etnát, a Strombolit és a Vulcanót, és így csillapíthassa vágyakozását ezen óriások iránt. A strasbourgi egyetemen tanult, ahol fizikára és geokémiára szakosodott. Kíváncsi és módszeres, első tudományos munkája megmutatta, hogy már korán ígéretesnek bizonyul a vulkanológia területén. Ezekben az években ismerkedett meg későbbi férjével és élettársával, Maurice Krafft geológussal, aki hozzá hasonlóan a vulkánokról ábrándozva nőtt fel. Ettől kezdve szakmai és személyes pályájuk eggyé vált. Katia és Maurice annak szentelték az életüket, hogy a világ minden olyan pontjára elutazzanak, ahol a legcsekélyebb jele is mutatkozott egy közelgő kitörésnek. Kamerájukkal a kezükben úttörők voltak a vulkánok filmezésében, fényképezésében, gyakran a lávafolyás közelébe jutva. Tudták, hogy a vulkánok iránti szenvedélyük miatt elfogultan érzékelik a veszélyt. Mintha egy szirén éneke bűvölte volna el őket, habozás nélkül haladtak olyan veszélyek felé, amelyek elől bárki más menekülne. Néha, mondták, képtelenek voltak bármit is filmre venni, csak mozdulatlanul álltak, hipnotizálva a vulkánok forróságától és lávájától. Egykor extravagánsnak tartott munkájuk kitörésről kitörésre kezdett figyelmet és érdeklődést kiváltani a tudományos közösség, a közvélemény és a hatóságok részéről. Bár az általuk vett gáz- és kőzetminták lehetővé tették számukra, hogy releváns kutatásokat végezzenek, a “vulkánördögök” tudományos kommunikációjuk révén váltak még híresebbé. Utolsó éveikben a vulkáni kockázatokról szóló tájékoztató kampányok megtervezésén, valamint riasztó- és mentőeszközök kifejlesztésén dolgoztak. A Nevado del Ruiz kitörés (Kolumbia, 1985) pusztító következményeiről szóló dokumentumfilmjük segített meggyőzni a Fülöp-szigeteki hatóságokat 1991-ben, hogy a közelgő kitörés miatt evakuálják a Pinatubo hegy környékét, és ezzel több ezer ember életét mentették meg. Bár az általuk vett gáz- és kőzetminták lehetővé tették számukra, hogy releváns kutatásokat végezzenek, a “vulkánördögök” tudományos kommunikációjuk révén váltak még híresebbé. Utolsó éveikben a vulkáni kockázatokról szóló tájékoztató kampányok megtervezésén, valamint riasztó- és mentőeszközök kifejlesztésén dolgoztak. A Nevado del Ruiz kitörés (Kolumbia, 1985) pusztító következményeiről szóló dokumentumfilmjük segített meggyőzni a Fülöp-szigeteki hatóságokat 1991-ben, hogy a közelgő kitörés miatt evakuálják a Pinatubo hegy környékét, és ezzel több ezer ember életét mentették meg. “Nem arról van szó, hogy flörtölök a halálommal - abban a pillnatban nem is érdekel, mert az élvezet, az ahogy közeledsz a fenevadhoz, és nem tudod, hogy el akar-e kapni.” 35

Kathryn Dwyer Sullivan Séta a világűrben “Barna haj, zöld szem, 1,67 m magasság és 68 kg súly”: így jellemzi a NASA hivatalos feljegyzése a nőt, aki elsőként járt az űrben. Kathryn Dwyer Sullivan 1952. október 3-án született Patersonban (New Jersey). Űrkutatási mérnök édesapja átadta lányának lelkesedését, minden iránt, ami csak a kozmoszhoz kapcsolódik. A fiatal Kathryn azonban inkább a földön vetette meg a lábát, és úgy döntött, hogy geológiát tanul a Kaliforniai Egyetemen, és 1973-ban kitüntetéssel diplomázott. Öt évvel később a kanadai Új-Skócia hideg és ősi földjén, a Dalhousie Egyetemen doktorált. Kanadai tanulmányai során Sullivan aktívan részt vett egy sor óceánográfiai expedícióban a Közép-Atlanti hátságon és a Csendes-óceánon. 1979 nyarán Dr. Sullivan kopernikuszi fordulatot vitt végbe karrierjében, és a hullámzó tengervizet az űr viharos csendjére cserélte. Az ember előbb-utóbb visszatér a gyermekkorába. Gyorsan a NASA “nehézsúlyú” űrhajósává vált, és első űrrepülésként felszállt a Challenger űrsikló fedélzetére. 1984. október 11-én, alig töltötte be 33. életévét, Kathryn Dwyer Sullivan történelmet írt: ő lett az első nő, aki fedélzeten kívüli tevékenységet (EVA) végzett. Kathryn űrhajóstársával, David Leestmával együtt három és fél órán át tartózkodott az űr súlytalanságában, hogy megmutassa a világnak, hogy a Challenger-t a pályáján is fel lehet tankolni. Kathryn Sullivan még két űrrepülést vezetett. 1990 áprilisában a Discovery űrrepülőgép fedélzetén közreműködött a Hubble űrteleszkóp, az emberiség földi légkörön túli “szemének” felállításában. Két évvel később, 1992 áprilisában Sullivant nevezték ki az Atlantis űrsikló teherűrhajó moduljában található Atmospheric Laboratory for Applications and Sciences parancsnokává. Innen irányította a Föld légkörének vizsgálatára irányuló 12 tudományos kísérletet. Miután 532 órát töltött az űrben, Kathryn Sullivan 1993-ban elhagyta a NASA-t, és különböző tudományos intézetekben töltött be magas pozíciókat. 2011-ben az amerikai szenátus egyhangúlag ratifikálta Barack Obama elnök javaslatát, amely szerint Dr. Sullivant a Környezetmegfigyelésért és -előrejelzésért felelős kereskedelmi miniszterhelyettessé, valamint a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) ügyvezetőjévé nevezte ki. A geológus, akinek sikerült egyesítenie a földet, a tengert és a levegőt a nagy politikai felelősség jegyében. 2017-ben visszavonult a közhivataloktól, és megengedte magának, hogy a tudományos ismeretterjesztésnek szentelje életét. De még egy bravúrt kellett végrehajtania, amely elkápráztathatta világot. 2020 júniusában, 36 évvel az űrsétája után Sullivan az első nőként elérte a Challenger Deepet, a Föld legmélyebb pontját, a Csendes-óceán déli részén, közel 11 000 méteres mélységben.. Kathryn D. Sullivan a szó legszorosabb értelmében hullámzó életet élt: felfelé törő magasságok és mély bölcsesség jellemzi. „Az ő űrutazásainak nyoma továbbra is áthatja a világegyetemet.” 36

„Nem várhatjuk el a vilá amiről úgy gondoljuk, hogy keresésének varázsa nem a a keresésben.” „Soha nem v fiúk és a lányok intellektusa okozott, amikor rájöttem, hozzáállás.”

ilágtól, hogy megadja azt, gy jár nekünk.” „Az igazság az elérésben rejlik, hanem m vettem észre különbséget a sa között, és némi csalódást m, hogy nem ez az általános

Toll és papír

Rosa María Mateos Geológus és író. Geológusként földcsuszamlásokkal és egyéb földfelszíni jelenségekkel foglalkozik. Íróként megrögzött történetmesélő, jelenleg rövid regényeket ír. A www.laletradelaciencia.es blogon irodalmi oldalát mutatja be. A tudományos ismeretterjesztésbe Rosa Mateos minden energiáját beleadja. Ana Ruiz Constán Geológus. Bolygónk a földrengések és vulkánok varázsával csábította el a kíváncsi és természetbarát fiatalt. Jelenleg Ana a Föld belsejét vizsgálja geofizikai módszerekkel, illetve külső ’sebhelyeit’, hogy egy kicsit közelebb kerüljön történtéhez és legbensőbb titkaihoz. Minden olyan kezdeményezést támogat, amely segít megmutatni a geológiát olyannak, amilyen: izgalmas, a társadalom számára hasznos tudománynak. Nívola Uyá Illusztrátor és környezetvédő. Nívola a műszaki jelentéseket cserélte ecsetekre, és most a Föld és a természet iránti szeretetét könyvekben, falfestményekben és általában művészeti alkotásaiban jeleníti meg. Nívola ecsetjeivel bejárta a mallorcai sztromatolitok fosszilis feltárásait, a nyugat-afrikai baobabokat, a mexikói mérsékelt övi esőerdőket és a Himalája magas hegyeit. Nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy megtalálta az utat a lenyűgöző emberek és az olyan projektek felé, mint a GEAS. www.nivolauya.com 41

’GEAS – A nők, akik a Földet kutatják’ arra hív meg bennünket, hogy a földtudományok különböző tudományágait e tizenkét fantasztikus és bátor nővel kéz a kézben fedezzük fel. Tapasztalataik és kihívásaik szemet gyönyörködtető bizonyítékát nyújtják a nők tudományban

Made with FlippingBook

RkJQdWJsaXNoZXIy MTcxMDUyNQ==